Por - részecskeszámláló berendezések

Por - részecskeszámláló berendezések

A por- és részecskeszámláló berendezések szerepéről bővebben

A tiszta levegő rendkívül fontos tényező manapság, legyen szó bármilyen körülményről, azonban a megfelelő légkör kialakítását és biztosítását hátráltathatják különböző szennyeződések, úgy, mint például a por vagy a füst. Ezekből bizonyos mennyiség már rendkívül ártalmas az egészségre, de hosszú távon sem előnyös nap, mint nap belélegezni ezeket a szennyeződéseket. A jó hír az, hogy ezt bizonyos berendezések alkalmazásával lehet kezelni, mégpedig, ha az adott területen rendszeresen alkalmazzák a por- és részecskeszámláló berendezéseket az ott tartózkodók.

A por- és részecskeszámláló berendezések hasznos eszközöknek bizonyulnak a beltéri levegőminőség ellenőrzésére, ugyanis, ahogy a készülékek nevéből kikövetkeztethető, a levegőben lévő részecskék koncentrációját mérik, így a mért adatok alapján az adott területen az egészség érdekében módosításokat lehet végrehajtani. A készülékeket számtalan, akár életveszélyt okozó helyzetben is alkalmazhatják, nem ritka például, hogy a munkahelyi szennyezettség megállapításához is használják, illetve a minőségbiztosítási intézkedések hatékonyságának ellenőrzésében is fontos szerepet játszanak a por- és részecskeszámláló berendezések.

A már említett légköri szennyeződések, úgy, mint a kipufogógáz, a füst, a káros légszennyező anyagok mind-mind veszélyesek lehetnek; tüsszögést, orrfolyást, szem- és bőrirritációt, komoly fejfájást, asztmát, tüdőgyulladást és súlyos esetben akár rákot is okozhatnak. Ezen kívül az éghető por is komoly biztonsági kockázatot jelent a mezőgazdaságban, a vegyiparban, a gyógyszergyártásban, a bútoriparban és a textilgyártásban, a fosszilis üzemanyag-termelésben, az újrahasznosításban, a fémmegmunkálásban. Ezekkel mind-mind képesek a por- és részecske számláló berendezések felvenni a harcot, vagyis rendkívül fontos szerepet töltenek be a készülékek.

Ha Önnek is fontos a tiszta levegő, és a légszennyezettséghez kapcsolódó bármelyik tényező érinti munkájával, közvetlen környezetével kapcsolatban, szerezze be kínálatunkból készülékét, és óvja saját, illetve mások egészségét! Nézzen körül nálunk, és felmerülő kérdéseivel bátran vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Termékek összehasonlítása (0)

PCE-PCO 1 Részecskeszámláló

PCE-PCO 1 Részecskeszámláló

PCE-PCO 1 Finompor mérőPCE-PCO 1 részecske koncentráció levegőben történő méréseA PCO-1 esetében egy univerzális mérőműszerről beszélhetünk, 6 különböző részecskeméretet képes mérni, továbbá rendelkezik egy szenzorral a hőmérséklet és a relatív páratartalom méréséhez. A beépített kamera lehetővé teszi a mérési adatok képpel, videóval jeleníthetőek meg. A szennyeződés elsősorban égés, előállítás, energiatermelés, szennyező anyagok kibocsátása (járművek, ipar). A műszer segítségével a levegőben levő részecske szennyeződés pontos mennyisége határozható meg. A nagyfokú szennyezettség főként nagyobb városok és munkaterületek esetében vehető észre. A részecskék nagy mértékben hozzájárulnak több betegség, egészségügyi probléma kialakulásához, mint például az asztma, hörghurut, bőr é..
Készlet információ: Gyári raktáron, általában 3-5 nap rendeléstől, sürgős esetben (felár ellenében) 1 nap

394 802 Ft Nettó: 310 868 Ft

Pce-Pco 2 Részecskeszámláló

Pce-Pco 2 Részecskeszámláló

PCE-PCO 2 részecske-mérő készülékRészecske-mérő készülék részecskék és tömegkoncentráció mérésére / PM2,5 és PM10 tömegkoncentrációjának méréseRészecske méretek: 0,3 / 0,5 / 1,0 / 2,5 / 5,0 és 10 μm / videó és fényképfelvételA szemcsés anyagmérő különböző területeken használható. A szemcsés anyagmérő készülék képes mérni mind a részecskekoncentrációt, mind a mérés koncentrációját. A mérőeszközt alkalmazhatjuk, ahol a porszerű részecskék potenciális egészségügyi veszélyt okoznak. Ezek közé tartozik a hulladékégetésből, a gyártásból, az energiatermelésből, a járműmotorok kibocsátásából és az építőipar által okozott szennyezésből származó porkibocsátás.A részecskeszámlálás mellett lehetőség van a tömegkoncentráció meghatározására, PM2.5 és PM10 mellett a 0,3, 0,5, 1,0, 2,5..
Készlet információ: Gyári raktáron, általában 3-5 nap rendeléstől, sürgős esetben (felár ellenében) 1 nap

464 391 Ft Nettó: 365 662 Ft

P311 Lézeres részecske számláló

P311 Lézeres részecske számláló

Lézer részecske számláló a tiszta helyiségek és a hagyományos helyiségek mérésére / memória 8.000 adat részére / az adatokat csv fájlként tárolja / maximális koncentráció: 4.000.000 részecske / ft³ / lézer részecske számláló belső szivattyúval A műszer nem csak a tiszta szobák mérésére alkalmas, hanem a hagyományos szobák levegő minőségének értékelésére és osztályozására. A lézer részecske számláló a lézertechnológia segítségével könnyen észleli a legkisebb levegőszennyeződést 0,0003 mm (0,3 µm)-től 0,005 mm (5 µm)-ig. A nagy színes kijelzőn egyszerre három csatorna jelenik meg. A kis súly és a kompakt méret ellenére a műszer megbízható méréseket szolgáltat, és nagyon egyszerű a használata. A 8000 adat megjelenik a nagyméretű színes kijelzőn, és USB keresztül könnyen átküldhetj..
Készlet információ: Igény esetén rendelésre

992 301 Ft Nettó: 781 339 Ft

KM 3886 Pormérő 5 részecskenagysághoz és levegősebességhez

KM 3886 Pormérő 5 részecskenagysághoz és levegősebességhez

Univerzálisan bevethető pormérő a levegő részecskéinek koncentrációjának meghatározásához, például por, korom, pollenek, és más levegőben megtalálható aeroszolok. A készülék 5 különböző részecskenagyságot tud mérni. Az opciósan kapható szenzorok hozzáillesztésével (páratartalom, hőmérséklet, áramlási sebesség) igazi levegőelemzőként is használható a részecskeszámláló készülék. A szennyeződések mindenekelőtt égetés, anyagfeldolgozás, gyártás, energiatermelés, autók gázkibocsátása, és más iparágak útján keletkeznek. A pormérőnek a segítségével megmérheti a levegőben lévő koszrészecskék pontos mennyiségét. A magas légköri szennyeződési fok leggyakrabban városi vagy munkahelyi területeken található. Tulajdonságok: • 5 részecskenagyságot határoz meg • 4 további szenzor hozzáilles..
Készlet információ: Igény esetén rendelésre

1 050 131 Ft Nettó: 826 875 Ft

KM 3887 Pormérő a levegő részecsketartalmának méréséhez

KM 3887 Pormérő a levegő részecsketartalmának méréséhez

A szennyeződések mindenekelőtt égetés, anyagfeldolgozás, gyártás, energiatermelés, autók gázkibocsátása, és más iparágak útján keletkeznek. Ennek a részecskeszámlálónak a segítségével megmérheti a levegőben lévő koszré szecskék pontos mennyiségét. A magas légköri szennyeződési fok leggyakrabban városi vagy munkahelyi területeken található. A levegő szennyeződési fokának mindig nagyobb a jelentősége, például a levegő koromtartalma, amit szűrőberendezés nélküli gyárak és dízelüzemelésű autók bocsátanak ki a levegőbe. Tulajdonságok: • 3 mért részecskenagyságot mutat egyidejűleg • Nagy kijelző • Adattároló 8000 értékhez • Áramellátás újratölthető akkuval • Kompakt design   ..
Készlet információ: Igény esetén rendelésre

1 194 329 Ft Nettó: 940 416 Ft

P611-1 Hordozható lézeres részecskeszámláló ; részecskeméret:0,3;0,5;0,7;1;2; és 5,0 µm

P611-1 Hordozható lézeres részecskeszámláló ; részecskeméret:0,3;0,5;0,7;1;2; és 5,0 µm

Hordozható lézeres részecske számláló / 6 csatornás mérés/ mérési tartomány/az ISO 14644-1 és EU GMP /optimális nedvesség és hőmérsékletszonda/nagy memória/ ISO 21501-4 és JIS B9921 szerint A P611 termékünk kompakt, nagy pontosságú felhasználóbarát részecskeszámláló.A 21501-4 a következő normakövetelménynek felel meg: mérési tartománya az ISO 14644-1EU GMP és JIS B9921 szerint. A kijelzőn 6 csatornáig mutatja az értékeket, kumulált és differenciált részecskenagyságokat. A hordozható részecske számláló USB felülete lehetőséget nyújt Önnek a számítógépre telepítésre is. Az optimális nedvesség és hőmérsékletszonda segítségével további 2 levegőparaméter jeleníthető meg. Termékünk szerelőknek, technikusoknak és mérnököknek a legjobb megoldás. A megfelelő részecskeméretet szíveskedje..
Készlet információ: Gyári raktáron, általában 3-5 nap rendeléstől, sürgős esetben (felár ellenében) 1 nap

1 559 038 Ft Nettó: 1 227 589 Ft

P611-2 Hordozható lézeres részecskeszámláló; részecskeméret:0,3;0,5;1,0;3,0;5,0 és 10 µm

P611-2 Hordozható lézeres részecskeszámláló; részecskeméret:0,3;0,5;1,0;3,0;5,0 és 10 µm

Hordozható lézeres részecske számláló / 6 csatornás mérés/ mérési tartomány/az ISO 14644-1 és EU GMP /optimális nedvesség és hőmérsékletszonda/nagy memória/ ISO 21501-4 és JIS B9921 szerint A P611 termékünk kompakt, nagy pontosságú felhasználóbarát részecskeszámláló.A 21501-4 a következő normakövetelménynek felel meg: mérési tartománya az ISO 14644-1EU GMP és JIS B9921 szerint. A kijelzőn 6 csatornáig mutatja az értékeket, kumulált és differenciált részecskenagyságokat. A hordozható részecske számláló USB felülete lehetőséget nyújt Önnek a számítógépre telepítésre is. Az optimális nedvesség és hőmérsékletszonda segítségével további 2 levegőparaméter jeleníthető meg. Termékünk szerelőknek, technikusoknak és mérnököknek a legjobb megoldás. A megfelelő részecskeméretet szíveskedje..
Készlet információ: Igény esetén rendelésre

1 559 038 Ft Nettó: 1 227 589 Ft

P611-3 Hordozható lézeres részecskeszámláló; részecskeméret:0,3;0,5;0,7;1;2; és 5,0 µm

P611-4 Hordozható lézeres részecskeszámláló; részecskeméret:0,3;0,5;1,0;2,5; és 5,0és 10 µm

CEL-712/K1 Pormérő műszer

CEL-712/K1 Pormérő műszer

Pormérő műszer a légköri szennyezettség mérésére/ adattárolóval/ mini B USB  interfésszel / szoftverrel MicroDust pro CEL-712 pormérő a levegőben előforduló részecskéket, mint a por, füst, pollen és egyéb permetet méri. A levegőszennyezettség fokának fontos meghatározására fejlesztették ki. A légkör nagyfokú szennyezettségét az égetések, az alapanyag feldolgozás, energiatermelés, gépjármű kibocsátás és az építőipar okozza. Ezek a diszperziós részecskék a felelősek többek között a csökkent látási viszonyokért, a szennyeződések terjedéséért és a mérgező anyagok belégzéséért. Már régóta ismert az is, hogy ezek a részecskék jelentős részben hozzájárulnak olyan betegségek kialakulásában, mint pl. az asztma, hörghurut  … stb. A pormérés hagyományos gravimetrikus módszerei jelent..
Készlet információ: Igény esetén rendelésre

2 125 209 Ft Nettó: 1 673 393 Ft

Tételek: 1 - 10 / 10 (1 oldal)
Top